KezdőlapLátnivalókTérképAPPKapcsolatGYIKX

latnivalok_main.jpg

LÁTNIVALÓK

♥ GÖMÖRSZŐLŐS

Galéria

Szíves Fogadó
A néprajzi gyűjtemény udvarán, műemléki környezetben várja a faluba érkező látogatókat a „Szíves fogadó”. Kézműves foglalkozások, előadások, kiállítások helyszíne az épület, de akár több napos nyári tábornak, közösségi rendezvénynek is helyet ad. Replika eszközök (pl. kötélverő), felölthető népi viseletek, „Ládafia” játszósarok népi játékokkal, textilhinta is várja az ide érkezőket. Teakonyha, az udvaron ivókút, pihenőtér a turisták számára nyújt pihentető órákat Gömörszőlősön.

szives-fogado.jpg

szives-fogado2.jpg

Mezítlábas ösvény, labirintus, szauna és dézsafürdő
A biokertes vendégház hátsó kertrészében, egy picinyke eret egy fahíd ível át. A szélkerék irányába kell haladnunk, hogy szembe tűnjön a hidacska. Ha áthaladtunk rajta, bal kézre egy mezítlábas ösvényre térünk rá, amely szelíd lankával emelkedik a sárral tapasztott szalmabálából épült kunyhóig. Az ösvény a durva kőzúzaléktól kezdve, a szelídebb tapintású kavicságyon, téglajárdán keresztül vezet az egyre finomodó természetes anyagokból készült ágyásokig. Megtapasztalhatjuk finom homok, az erdei avar, a moha érintését, amíg megérkezünk a szalmabála kunyhóig.
A kunyhó megtekintése után, most a finomabbtól a durvább felé haladunk, és ezzel az élménnyel gazdagodva léphetünk be a labirintus útvesztőibe. Ez nem éppen egy szokásos labirintus, ahol sétálgatva, találomra keressük a kiutat. Kezünkben egy kérdésekkel teli feladatalappal járjuk az ösvényeket, ha jó választ adunk, akkor jó irányba haladunk a biztosan kivezető úton, ha válaszunk rossz, akkor zsákutcák figyelmeztetnek a nem megfelelő választásra.
Ez itt ugyanis az ökológiai tudatosulás labirintusa, amiben akkor tudunk csak jól eligazodni, ha mindennapi életünk környezeti kihívásaira jó válaszokat adunk.
Ha sikeresen kijutottunk az útvesztőből, jutalmunk egy kis szaunaházban eltöltött szaunaélmény lehet, és az út addigi fáradalmait enyhíthetjük egy jó hideg vizes dézsafürdőben.

biokertes-dezsa.jpg

Helyi termékek háza
A falu közepén, ahol a falu utcája kiöblösödik, és ahol a buszmegállót is megtalálhatjuk, egy boltíves tornáccal ellátott épület áll velünk szemben. Az épület régen is, és most is a falu egyetlen bolthelyisége, amelyet a helyi, alig 70 fős lakosság nehezen tart csak fenn az alacsony fizetőképes kereslet miatt. Ha ide betér, szétnéz, és választ is útravalót, segíti a helyi közösséget kiszolgáló bolt fennmaradását. És, hogy legyen miből választani arról a helyi termékek széles skálája gondoskodik, amelyek bemutatásra kerülnek és megvásárolhatók. A boltban kicsinyke söntés kínál üdítőket, csemegéket. A bolt tornácos teraszán fapadok, asztalok várják a településen átutazó vándort, hogy a kellemes árnyékban megpihenve, felfrissülve folytathassák útjukat, akár az országos kék jelzésen, vagy reményünk szerint a „Szív útjain”.

termekhaz.jpg

Gyümölcsös pihenő – meditációs hely
A Gömörszőlősi Szőlő-hegy nyugati oldalvölgyében kerül kialakításra egy pihenő és meditációs hely. Egy faoszlopokból emelt lugas nyújt pihenési lehetőséget a vándornak, a kemencében elkészítheti az étket, és öt csőszkunyhó közül válogathat, ha itt szeretne éjszakázni. A kunyhókban egyszerű fapriccs a fekvőhely, ahonnan kilátni a szabadba, és derült éjszakákon megcsodálható a csillagos égbolt. Ha valaki szeret elmélyedni gondolataiban, önismeretet tartani, kívánja ehhez a csendet, nyugalmat, az erdő éjszakai neszeit, akkor a legjobb helyen van.
Minden adott, kivéve a víz. A kút ugyanis száraz. A valaha bővizű kutak mára az év legnagyobb részében szárazak, jelzik a környezet változását. A lecsupaszított, egykor erdős, ma füves domboldalakon a víz gyorsan lefolyik, míg korábban az erdő helyben tartotta, felitta a vizet. Másrészt az egyre szélsőségesebb és gyorsan változó éghajlat is kevesebb csapadékot hagy a tájon, mint korábban.
Gondolataink közé így befészkelik magukat a vízzel kapcsolatos gondok, és feltöltött kulacsok helyett ezt kapjuk útravalónak a következő állomásig.

kozossegi-ter-gyumolcsos2.jpg


♥ SZUHAFŐ

Galéria

Kézműves Ház és Kiállítóterem
A helyben előállított termékek az épület „ÉLÉSKAMRÁJÁBAN” találhatóak, ahol kóstolásra és vásárlásra is van lehetőség. Az épület konyhájában készülnek a helyi mézeskalácsok és sütemények, valamint a foglalkoztatótérben hímző- horgoló- vagy szövő foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az udvaron filagória és kemence várja a látogatókat, akik szívesen megismerkednek a helyben, helyi alapanyagokból készült ételekkel. Az itt található felújított csűr is várja látogatóinkat, a csűrszínpadon pedig falunapokon jeles napokon a meghívott előadókat hallgathatják meg.

Rekreációs park
A rekreáció, a jó közérzet, a felüdülés, felfrissülés és szórakozás élményét nyújtja a rekreációs park, ahol pl. lengőteke, kültéri sakk, óriás szókirakó, mini golf várja a kikapcsolódni vágyókat.

rekreacios-szuhafo.jpg

Leskunyhók
Szuhafő külterületén két darab professzionális leskunyhó kerül kialakításra madármegfigyeléshez, fotózáshoz, webkamerás eléréssel. A leskunyhókat a „Szív útjai” túraút érinti.


♥ 
TRIZS

Galéria

Hagyományok háza
Trizs „legöregebb” örökségvédelmi szempontból legértékesebb házában épül az interaktív tájház. Lehetőség lesz egy kis történelmi merengésre, a helyi tradicionális életmód és lakáskultúra megtekintésére, mely egy állandó kiállítás keretében látható. A bútorok helyi lakosok által felajánlott korabeli darabok.
A ház mögött épülő kétosztatú csűr egy attraktív, nyitott-fedett tér, ahol a természethez közel, a gyümölcsös domboldal aljában a meditáció és a szórakozás válthatja egymást fadézsás, szénaágyas padlás részen, mikro könyvtárral, csillagvizsgáló kuckóval.

kezmuveshaz-trizs.jpg

Meseerdő
A Szív Útjai túraútvonalon található Meseerdőben különösen szép természeti környezetben, szórakozással egybekötött ismeretszerzésben és tartalmas kikapcsolódásban lehet része az ide látogatónak. Függőágyak, s lombház, mezítlábas ösvény, gombamászóka várja itt az ide érkezőket.

trizs-meseerdo.jpg


♥ IMOLA

Galéria

Illatporta és csűr
Az évekkel ezelőtt telepített levendulaültetvény és a portán lévő fűszerkert illatos növényeivel és azokból készült kézműves termékek illatával várja látogatóit a hely. A relaxáció egyik helyszíne az ültetvény mellett elhelyezkedő csűr, amely egyik fiókjában a termések manufakturális feldolgozásához az előkészítés folyik. A másik fiók egy teázó, egy hangulatos sarok, ahol kellemes berendezések között, halk zene mellett, száradó növények között lehet megújulni. Az átalakított főépület újszerű, a vidámság, kedvesség, nyugalom üzenetét küldi a látogatók felé. Az épületen belül helyet kap egy kiállítóterem, a helyi termékek bemutatására, és értékesítésére alkalmas bemutató terem, valamint egy termékfeldolgozásra kialakított konyha.

illatporta-imola.jpg

Rekreációs park
A rekreáció, a jó közérzet, a felüdülés, felfrissülés és szórakozás élményét nyújtja a rekreációs park, ahol az észé és az erőé a főszerep, itt kültéri fitnesz eszközök használatával sportolhatnak, valamint a szellemi kikapcsolódásra vágyók pedig a kültéri játékokat (Nagyméretű sakk, malom, lengőteke) használhatják.

rekreacios-imola.jpg


♥ RAGÁLY

Galéria

Öreg tölgy útja
A ragályi 450 éves tölgy az egykori őserdő területén magfaként él, a látogatóközponttól 2700 m-re. A Szív útjai túraút egyik állomása lesz az Öreg Tölgy, kinek lábánál kis pihenőhely várja a látogatóit. Útközben a haris madár élőhelyét, hangját is felfedezheti a turista.

Szőlőhegyi Tanösvény
A tanösvény a Ragályi Ferdinánd által magas szintre fejlesztett szőlő- és gyümölcstermesztés emlékeit, fennmaradt értékeit, illetve a kapcsolódó természet-táji értékeit mutatja be.
Megidézi a múltat, és bemutatja a jelen újjáélesztő gazdálkodási folyamatait.
Csodás panoráma fogadja a szőlőhegyre érkezőket, s az út mentén 100 éves szelídgesztenye fákat, uradalmi vincellérházat, csőszkunyhókat, hagyományos gyümölcsösöket láthat az utazó.

gesztenyesor.jpg

Ragályi Ferdinánd látogatóközpont
A látogatóközpont Ragály frekventált helyén található, településképileg fontos épület. Információs pont, Gömöri termékek kiállítótere, kerékpáros pihenőhely szolár zuhannyal, kerti bemutatóhellyel, ehető kerttel, gazdálkodási kiállítással, „gazda” játszótérrel gazdag, színes időtöltést ígér a látogatóknak. A látogatóközponttól indul faluséta, mely az Árpád kori templomot, a Balassa kastélyt is érinti.

IMG_6976.JPG


A túrákon helyi idegenvezetők segítik a tájékozódást, elérhetőségüket kérje e-mailben: